Tech

A szemét és az agyát is átlőtte egy szöggel a férfi, mégis túlélte

Wicki58 / Getty Images
Wicki58 / Getty Images

Nem akármilyen történet jelent meg a malajziai Sultanah Bahiyah kórház eseteiről szóló jelentések között. Az orvosi csoport leírása szerint a 30 éves férfi egy építkezésen dolgozott, amikor védőszemüveg nélkül egy szögbelövőt használt. Amikor a szerszám elakadt, a férfi ellenőrizte, hogy mi lehet a hiba oka, ám véletlenül a bal szemébe lőtte az akkora már akadály nélkül távozó szöget – írja az IFLScience.

Kórházba érkezésekor a férfiről azt mondták, „együttműködő és teljes mértékben orientált” volt jelentős sérülései ellenére is. A sérülés messziről is jól látható volt, ahogy a vérzés is a bal szemében, ahol egyébként semmit nem látott a férfi. Hamar kiderült azonban, hogy a problémák messze túlmutatnak a szemén.

A röntgenfelvételek azt mutatták, hogy a szög behatolt agyának homloklebenyébe, menet közben eltörte a szemüregét, a vérzés pedig a szomszédos agyi régiókra is kiterjedt.

A betegen sürgősségi műtétet hajtottak végre, mely során eltávolították a szöget. A sebészek szerint hatalmas szerencséje volt, ugyanis a fő artériák és idegek sérülés nélkül megúszták az incidenst. Ha pedig az nem lenne elég, hogy a férfi túlélte, a szemét is sikerült meggyógyítani a férfinek a több hét intenzív osztályon töltött idő alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik