Szórakozás

Krausz Gábor a kormány családpolitikájáról: Dicséretes a szándék, hogy minél többen legyünk mi, magyarok

TV2
TV2
A séf interjút adott, amiben magán- és közéleti kérdésekre is válaszolt.

Nagyinterjú jelent meg Krausz Gáborral a Mandineren, amiben a séf a többi között Tóth Gabival történt válásáról beszélt. Elmondta: karácsony előtt egy másfél órás tárgyaláson bontották fel a házasságukat, békésen. „Felnőtt emberek vagyunk, mindketten továbbléptünk, a kapcsolatunk pedig, már csak a kislányunk miatt is, konszolidált, hiszen a közös gyermekünk összeköt minket. Márpedig mindkettőnknek az ő érdeke a legfontosabb” – fogalmazott.

Különválásukkal a magyar sajtó kiemeltem foglalkozott, erről Krausz azt mondta, hogy bár direkt nem kereste a róluk szóló cikkeket, amik szembejöttek vele, azokat elolvasta. „Leginkább persze a Dancing With the Stars idején érdeklődtem, de nem is annyira az izgatott, hogy mit írnak a válásunkról, inkább az, hogyan ítélik meg az emberek a botlábú séf szereplését, aki szép lassan kezd feltámadni hamvaiból. Rosszindulatú emberek nyilván mindig lesznek, de aki a nyilvánosságban éli az életét, az megtanulhatta, a kommentelők csak a felszínt látják, nem magát az embert, nem a lényeg érdekli őket” – mondta a séf, aki elmondása szerint mindig igyekszik négyéves kislánya, Hannaróza érdekeit szem előtt tartani, ezért nem nyilatkozott a szakításról sem.

Tóth Gabi korábban szerepet vállalt a kormány családbarát kampányában, ezért Krausz Gábort is megkérdezték, jó iránynak tartja, hogy a kabinet a családbarát kormányzást hangsúlyozza.

Úgy gondolom, nem lehet vitatni azt a tényt, hogy az előző tizenhárom évben rengeteg segítséget kaptak a magyar családok, ezt a mindennapjainkban is tapasztalom, és a környezetünkben is érzékelem. Sokan döntenek a családalapítás mellett, és azt látom, akik korábban csak egy gyermeket terveztek, most másodikat, sőt harmadikat is vállalnak a támogatásoknak köszönhetően. Ezek az intézkedések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ki­számíthatóbban, biztonságosabban tudjanak tervezni a családok. Ez a politikai hozzáállás szerintem dicséretes, és a szándék is látszik mögötte, vagyis hogy minél többen legyünk mi, magyarok, amivel messzemenőkig egyet tudok érteni

– vélekedett az interjúalany.

A következő kérdésre válaszolva a gyermekvédelmi törvényről is elárulta a véleményét. Szerinte „óriási bátorság volt a kormány részéről meglépni, hiszen bizonyára tudták a döntéshozók, hogy falakba fognak ütközni”, majd hozzátette:

Én sem gondolom, hogy attól, ha valaki elolvas egy könyvet, amelyben homoszexuális párok beszélgetnek, automatikusan homoszexuális lesz. Másokat viszont érzékenyen érinthet az ilyen típusú tartalom. Mellesleg én sem örülnék, ha az óvodában öt-hat éves gyerekeknek tartanának olyan foglalkozásokat, mint amilyeneket látunk nyugaton. Amikor eldöntöttük, hogy a kislányunkat alapvetően csak kivételes alkalmakkor mutatjuk meg a nyilvánosságban, mi is húztunk egy határt. Bár szülőként büszkék vagyunk rá, és legszívesebben világgá kürtölnénk, hogyan cseperedik, tisztában vagyunk ennek az árnyoldalaival és azzal, hova kerülhetnek ki a képek, és milyen céllal. Nehéz eldönteni, hol van a határ, de a kormány meghúzta ezt a vonalat, és ha egyszer törvénybe iktatták a szabályokat, mindenkinek be kell tartania. Szülőként szeretném majd én eldönteni, hogy mikor és milyen formában történjen a gyermekem szexuális felvilágosítása.

Krausz Gábor elmondta, saját környezetében is tapasztalja Magyarország politikai megosztottságát, neki is akadnak olyan ismerősei, akikkel megszakadt a kapcsolata, mert valamiről mást gondolnak. Az interjú további részében egyebek mellett a migrációról, az izraeli háború nyomán fellángoló anti­szemitizmusról, az ukrajnai háborúról, Budapest zsúfoltságáról, a magyar gasztronómia helyzetéről és Krausz „hithű fradistává” válásáról is szó esik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik