Tech

Megvizsgálták a Nap kisöccsét

DrPixel / Getty Images
DrPixel / Getty Images

Varga József, a HUN-REN CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársának a vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport olyan fiatal csillagot figyelt meg, mint amilyen a Nap is lehetett a kialakulásakor – írja az MTI a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont közleményére hivatkozva. A kutatók a Naprendszer eredetét tanulmányozva, a Földtől 500 fényév távolságban levő HD 144432 jelű fiatal csillagot vizsgálták, amelyet egy poros korong vesz körül.

A fiatal csillag korongját az Európai Déli Obszervatórium (ESO) chilei Paranal Obszervatóriumának VLTI interferométerével térképezte fel a csapat több magyar szakértő közreműködésével. Az új adatok eddig sosem látott részleteket fedtek fel a korong belső régiójáról, megmutatva, hogy a por három gyűrűben koncentrálódik.

Ez az első alkalom, amikor ennyire összetett gyűrűs szerkezetet észleltek egy csillag körüli korong belső régiójában.

A Naprendszerrel összehasonlítva a HD 144432 legkisebb gyűrűje a Merkúr pályáján belül helyezkedne el, a második gyűrű akkora, mint a Mars pályája, a harmadik gyűrű pedig közel van a Jupiter pályájához.

Azért fontosak ezek a gyűrűk, mert a legtöbb esetben a Naprendszeren kívüli bolygók, azaz exobolygók túl kicsik és halványak ahhoz, hogy közvetlenül megfigyeljék azokat. A kellően nagy tömegű égitestek azonban, ha már létrejöttek egy fiatal csillag körüli korongban, réseket nyitnak a pályájuk mentén. Ezért a HD 144432 korongjában a gyűrűk között akár Jupiter-tömegű bolygók is rejtőzhetnek.

Gyakori lehet a Föld kémiai összetétele

A kutatók a korongban lévő por anyagösszetételét is megvizsgálták. Olyan kémiai elemeket detektáltak, amelyek a Föld leggyakoribb építőelemei közé tartoznak: magnéziumot, szilíciumot, oxigént. Ezek mellett vas jelenlétére utaló jeleket is kimutattak. A vas jelenlétét a fiatal csillagok körüli korongok porában eddig csak gyanították, de az új tanulmány elsőként szolgáltat rá kézzelfogható bizonyítékot.

Az is figyelemre méltó, hogy a por vasban gazdagnak, viszont szénben szegénynek tűnik, ami hasonló ahhoz, amit a Föld kialakulásakor is feltételezünk.

A szakértők szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy a Föld és a Naprendszer többi kőzetbolygójának kémiai összetétele nem kivételes, hanem meglehetősen gyakori lehet galaxisunkban.

A Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet egyik nagyon sikeres, nemzetközileg is elismert kutatási témája a csillagok és bolygók keletkezése. A HD 144432-vel kapcsolatos tanulmányt is jegyző kutatócsoport több éve alkalmazza az interferometriai technikát a nagyon kis látszó méretű csillag körüli korongok megfigyelésére.

A VLTI négy óriástávcső jelét egyesíti egyetlen sokszoros felbontású méréssé. A VLTI felbontóképességével meg lehetne számolni egy katicabogár pöttyeit 40 kilométer távolságból. Varga József ennek a technikának, különösen a VLTI MATISSE műszerének a specialistája, aki ehhez hasonló különlegesen nagy felbontású megfigyelések alapján tervezi jobban megérteni, hogyan alakulnak ki a bolygórendszerek.

A VLTI/MATISSE műszer megépítéséhez a Csillagászati Intézet is hozzájárult. A munka a VLTI/MATISSE és a VLTI/GRAVITY műszerkonzorciumok közreműködésével jött létre, többek között magyar, holland, francia, és német intézetekben dolgozó kutatók részvételével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik