A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott az esélyesebb görög csapattól a horvátországi Európa-bajnokságon a B csoport zágrábi nyitányán.
A világbajnok magyar együttest ezúttal javarészt fiatal tehetségek alkotják, míg a vb-ezüstérmesként szintén olimpiai kvótával rendelkező rivális a legjobbjaival érkezett a horvát fővárosba, így nem számított meglepetésnek, hogy az Eb-k történetében először legyőzték a magyarokat.
Varga Zsolt szövetségi kapitány a nyitányon Szeghalmi Zsombort és Varga Vincét hagyta ki a 15 fős keretből. A tavalyi vb-döntő visszavágója a rivális kapusának védéseivel és görög kapufákkal indult, az első gólt így aztán Tátrai szerezte egy megúszás után. A magyar előny azonban nem tartott sokáig, mert második emberelőnyét már kihasználta az ellenfél. A magyarok felállt védelem ellen hatástalannak bizonyultak, a görögöknek pedig a befejezésekkel gyűlt meg a bajuk, csak büntetőből sikerült vezetést szerezniük.
A folytatásban az újabb kimaradt magyar fórt azonnal megbüntette a görög csapat, de a negyedik emberelőnyt már gólra váltották Varga Zsolt tanítványai. Bár egy kiállítás után ismét betaláltak a görögök, Tátrai Dávid bombagóllal ismét minimálisra csökkentette a különbséget.
Térfélcserét követően az első támadásból egy remek bejátszást követően Fekete faragott a hátrányból, ráadásul a görögök két emberelőnyös szituációt is elrontottak egy-egy rossz passzal, azonban egyenlíteni még kettős fórból sem sikerült. A rivális egyik legjobbját, Papanasztasziut cserével végleg kiállították, de a görög centerekről sorozatosan érkező kiállítások egyikét ismét kihasználta az ellenfél. A magyarok viszont tapadtak a tapasztaltabb görögökre, előbb Fekete ötössel, majd Burián kapáslövéssel válaszolt egy-egy találatra.
Az utolsó nyolc perc mindkét oldalon kapusvédésekkel indult, majd Görögország ismét kettővel vezetett a Hárai piros lapja után kapott ötméteressel. A rengeteg kihasználatlanul hagyott fór után az újabb görög 20 másodperces büntetéskor Burián talált a kapuba, de az ellenfél – mint szinte mindig – azonnal visszaállította a kétgólos különbséget. Bő másfél perccel a vége előtt a harmadik értékesített görög büntető eldöntötte az összecsapást, amelyen a magyar fiatalok helytálltak,
A végeredményt Fekete találata állította be az utolsó percben. Az Eb-ezüstérmes magyar válogatott szombaton Grúziával, hétfőn pedig Olaszországgal találkozik a csoportkörben, melyből az első kettő a negyeddöntőbe jut, a harmadik és negyedik helyezettnek pedig játszania kell a nyolc közé kerülésért az alsóbb divízióból érkező csoportgyőztessel vagy második helyezettel.