Szórakozás

Elhunyt az Oscar-jelölt színész

Michael-Clarke-Duncan(210x140)(1).jpg (Michael Clarke Duncan)
Michael-Clarke-Duncan(210x140)(1).jpg (Michael Clarke Duncan)

Michael Clarke Duncan amerikai színész 54 éves volt.

Elhunyt Michael Clarke Duncan amerikai színész, akit a Halálsoron című filmben nyújtott alakításáért 2000-ben Oscar-díjra jelöltek. Az 54 éves Duncan július 13-án infarktust kapott, amelyből nem tudott teljesen felépülni. A színész hétfő reggel egy Los Angeles-i kórházban halt meg.

A csaknem 196 centiméter magas, 143 kilós, mély hangú Duncan utoljára a Fox televízió The Finder című sorozatában szerepelt, amelyet azonban májusban levettek a tévécsatorna műsoráról.

A Chicagóban született Duncan a Mississippi Alcomi Állami Egyetemen tanult egy ideig kommunikációt, majd a kimaradása után nappal árkot ásott a gázműveknek, éjjel pedig kidobóember volt. A munkatársai a Hollywood gúnynevet ragasztották rá, mert gyakran arról ábrándozott, hogy filmszínész lesz. 1990-ben Los Angelesbe költözött, ahol testőr lett, majd egy reklámfilmben megkapta a kiképző őrmester szerepét. A hatalmas testére szabott, kisebb alakítások után az első jelentősebb szerepét 1998-ban, az Armageddonban játszotta el, egy Medve becenevű fúrómunkást alakítva.

A Halálsoron című filmben nyújtott alakításáért Duncant a legjobb férfi mellékszereplők között jelölték az amerikai filmakadémia díjára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik