Nagyvilág

Felfüggesztették a kínai orvost, aki műtét közben ököllel ütötte a 82 éves beteget – videón az eset

A kínai hatóságok egy eléggé felháborító esetet vizsgálnak: egy orvos műtét közben többször arcon vágta az éppen műtött beteget, számolt be a BBC. Az eset még 2019 decemberében történt Guigangban, azonban a videó a karácsony előtti napokban kezdett el terjedni a közösségimédia-felületeken. A kórház anyacége, az Aier China felfüggesztette az orvost, illetve elbocsátotta vezérigazgatót.

Az alig félperces videón az látható, ahogy egy orvos háromszor fejen vág egy beteget miközben annak szemét műti. A betegről kiderült, hogy egy 82 éves nő, aki elvileg az orvos kifejezett kérésének ellenére többször mozgatta a fejét, illetve a szemgolyóját műtét közben. A nyelvi akadályok is nehezítették a kommunikációt: a nő csak a helyi dialektust beszélte, nem értette, az orvos mit mond neki mandarinul. A helyi hatóságok szerint a nő sérüléseket szenvedett a homlokán.

A műtét után a kórház vezetése elnézést kért és 500 jüan (nagyjából 24 ezer forint) kártérítést fizetett, legalábbis az érintett beteg fia ezt nyilatkozta a helyi lapoknak. Hozzátette: anyja bal szemére megvakult – bár az nem derült ki, hogy ez az eset miatt történt-e így.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik