Szórakozás

Pásztor Erzsi: Ha nem dolgoznék 87 évesen, akkor hogyan élnék meg?

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
Röhejesnek tartja a nyugdíját, a rezsit is alig tudja kifizetni belőle.

Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő is szerepelt a Partizán karácsonyi különkiadásában, melyben a Szomszédok egykori szereplőivel és alkotóival beszélgettek. Pásztor annak idején Janka nénit alakította a sorozatban, 1987-től kezdődően.

A 87 éves színésznő 1958 óta van a pályán, mai napig játszik színpadon, idén év elején azonban a szinkronizálástól visszavonult, hallásának megromlása miatt. A Partizánban egyebek mellett megélhetési problémáiról is beszélt.

Az egyik darabban 10 éve játszom, ugyanannyiért. Ha ezt egy iparos megtudná, körberöhögne

idézi Pásztor Erzsit a Pénzcentrum. A színművész úgy gondolja, a nyugdíjasok helyzete most még kilátástalanabb, mint amikor még a Szomszédok műsoron volt. Saját nyugdíja kapcsán azt mondta:

65 éve vagyok a pályán és most van 190 ezer forint nyugdíjam. Hát röhej.

A színésznő néhány éve havi 120 ezer forintos járadékot kap a Kossuth-díja miatt, ami kicsit segít a helyzetén.

Ha nem dolgoznék 87 évesen vagy nem kapnám azt a kiegészítést, akkor hogyan élnék meg? Hát a rezsimet nem tudnám kifizetni, pedig nem a visegrádi várban lakom, hanem egy panelban

– fogalmazott Pásztor, aki arról is beszélt, elviselhetetlennek tartja, hogy „amikor ilyen világban élünk, mint most, akkor a televízióból például árad a dicsekvés, a nagyképűség, a pofátlanság”.

Olyan műsorokat adnak, hogy Kőgazdag fiatalok, akiknek nem kell dolgozni és ömlik hozzájuk a pénz (…) Akkor adják ezt a tévében, amikor a szerencsétlen szülő nem tud a kölykének venni egy iskolatáskát, mert nem telik rá. Hát milyen világ ez?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik