Szórakozás

Rontást tettek a TV2 sztárjaira?

Amíg a Megasztár pénteki kiesője, Bihal Roland nem, addig Nagy Adri hisz a babonákban. Szakos Andi, a csapat "boszorkánya" megpróbálta leszedni társairól az esetleges rontást.

Rettentően félt Szakos Andrea a Megasztár péntek 13-i adása előtt. Egyrészt a baljós, babonákkal övezett dátum, másrészt az, hogy halott énekesek dalait adták elő nyugtalanította a tiszavasvári tehetséget. A lány egyébként is hisz a természetfelettiben, jóskövecskéi és kártyái folyton nála vannak, és – ahogy vallja – boszorkányos megérzései vannak.

Andi elmondta, hogy nem csupán magán, a többieken is próbált segíteni egy kis varázslással, és akiről csak tudta, “leszedte a rontást”, vagy legalábbis megpróbálta.  Persze, a versenytársak közül többen nem vették komolyan az énekesnő mágikus praktikáit, Bihal Roland például kinevette Andit, majd azzal heccelte, hogy biztos a lány rakott rá rontást.

Nagy Adri, Andrea szobatársa már fogékonyabb volt Andi boszorkánykodására, sőt, elmondta, péntek tizenharmadikán mindent egy megszokott sorrendben hajt végre. “A péntek 13-a még elmegy, de ha akkor átfut előttem egy fekete macska is, az már sok” – nevetett babonásságán a kecskeméti lány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik