Tech

Már megint minden idő előtt kiderült az új Samsung csúcsmobilokról

Csupán egyetlen meglepetés maradt a január 17-ei bemutatóra.

Mosntanra szinte már hagyományosnak mondható módon ezúttal is jóval hamarabb, legalább három héttel a 2024. január 17-re tervezett hivatalos bemutató előtt kiszivárgott szinte minden a jövő év elején debütáló Samsung Galaxy S24 csúcstelefonokról, a sima az S24, az S24+ és az S24 Ultra készülékekről. Az információk ezúttal is a megbízható forrásairól híres Roland Quandttól származnak, aki a winfuture.de oldalon tette közzé a részleteket, hivatalos képek kíséretében.

Roland Quandt / winfuture.de

Ami a külsőt illeti, ott nagy változásra nem kell számítani, bár az Apple példáját követve már a beépített tollal érkező S24 Ultra is Titán(t is tartalmazó) burkolattal kerül forgalomba, illetve nagy előrelépés ennél a készüléknél, hogy a hátlapon immár egy 200 megapixeles egység tölti be a főkamera szerepét. Emellé jön 12 GB memória, 256 vagy 512 gigabájt háttértár, illetve az aktuális legerősebb lapkakészlet, a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 – persze kérdéses, hogy Európában is ez a chip lesz-e a burkolat alatt vagy esetleg a Samsung saját fejlesztésű Exynos processzora.

Az S24 és az S24+ modellek már csak alumínium keretet kapnak, ugyanakkor a kijelző mindhárom esetben Dynamic AMOLED 2X QHD+ panel, méghozzá 2600 nit fényerővel. Az Ultra képátlója 6,8 hüvelyk, a középső telefon 6,7 hüvelykes, míg az alapmodell 6,2 hüvelykes. Utóbbi mobil esetében a memória csak 8 gigabájt, és itt be kell érni maximum 256 gigabájt háttértárral. Az aksi a legerősebb készülék esetében 5000 milliamperóra, az S24+ esetében 4900 milliamperóra, míg a legkisebb testvérnél egy 4000 milliamperórás teleppel lehet számolni. A kiszivárgott információk alapján viszont idén sem várható komoly előrelépés a töltési sebességet illetően.

Az igazán nagy durranás ugyanakkor nem a hardver terén várható a Galaxy S24 családtól, hanem szoftveres fronton, hiszen a kiszivárgott információk alapján a bemutató a telefonon elérhető mesterséges intelligenciára koncentrál majd, és az egyetlen igazi meglepetés ezen a területen várható a január 17-re tervezett hivatalos leleplezésen, ugyanis a Galaxy AI-ról sok konkrétum még nem került napvilágra.

Kapcsolódó
Íme négy remek mobil, ha 200 ezer alatt keres okostelefont
Listánkban ismét olyan készüléket gyűjtöttünk össze, amiket bátran ajánlunk azoknak, akik új középkategóriás okostelefon vásárlását fontolgatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik