Szórakozás

Ezt tette halála előtt a magyar színész – Szívszorító!

Törőcsik Marinak eddig nem volt lelkiereje ahhoz, hogy elhunyt barátja, Garas Dezső utolsó napjairól beszéljen, de most megtörte a csendet.

Törőcsik Mari azt mondja, szinte mindenkit elveszített már, aki fontos volt számára, ráadásul egyre nehezebben éli meg ezeket a helyzeteket.

Ráadásul Garas Dezsővel régi barátok voltak, hiszen már főiskolára is együtt jártak. Azt követően rengeteg darabban játszottak együtt, kapcsolatuk pedig egyre mélyült. A művésznő sokáig képtelen volt Garas Dezső elvesztéséről beszélni, de most a Reflektor magazinnak elmesélte, hogyan élte meg az utolsó napokat a kiváló színésszel.

„Mikor utoljára találkoztunk, hatalmasakat röhögtünk. Még ő vigasztalt engem, mert valami miatt éppen ideges voltam. Mondtam is neki, jól van na, nagyon felderítettél. Azt mondtam neki, legközebb itt majd kupán váglak Dezsőkém. Ilyen nagyon szórakoztatóan búcsúztunk. Nevetgéltünk és vártunk, hogy két-három nap múlva ismét találkozunk. És egyszer csak telefont kaptam. Nagyon váratlan volt.” – mesélte szomorúan Törőcsik Mari.

A színésznő arról is megemlékezett, hogy legtöbbet Garas Dezsővel játszott. Életében először szintén jó barátjával állt színpadon a Nemzeti Színházban, ahol statisztáltak. A sors úgy hozta, hogy Garas Dezső az utolsó színpadi mondatait szintén Törőcsik Mari mellett mondta ki a Nemzetiben.

Garas Dezsőre még várt volna egy fellépést éppen Törőcsik Marival Varnus Xavér koncertjén, de erre már nem kerülhetett sor, ugyanis a színészlegenda tavaly év végén elhunyt. Törőcsik Mari és Xavér is biztos abban, hogy barátjuk az égi társulatból figyelte őket a koncerten, ahol ő már nem lehetett jelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik