Nagyvilág

„Ez rosszabb, mint a szülés” – hétszázan lettek rosszul az Airbus karácsonyi vacsorája után

Ínyenc karácsonyi vacsorán látta vendégül 2600 dolgozóját az Airbus Atlantic francia repülőgépipari csoport. A vendégek közül hétszázan betegedtek meg, az egészségügyi hatóságok nyomozást indítottak.

„Úgy fájt a hasam és a fejem, mint soha korábban. Rosszabb volt mit a szülés” – nyilatkozta egy francia lapnak az Airbus Atlantic egyik alkalmazottja, aki a cég karácsonyi vacsorája után lett rosszul.

Az Airbus december 14-én a saját éttermében látta vendégül a dolgozóit a Franciaország nyugati partján fekvő Montoir-de-Bretagneben. A menün olyan ínyencségek szerepeltek, mint a bélszín, a libamáj, a fésűkagyló, vagy a homár, a desszertek között pedig volt jégkrémtorta, illetve mogyorós és csokis mousse mindössze 15 euróér (kb. 5700 forintért) fejenként – írja a Guardian című brit lap.

Az érintettek a vacsorát követő 24-48 órában lettek rosszul, mind nagyon erős hányással és hasmenéssel küzdöttek. Az francia egészségügyi hatóságoknak még nem sikerült kideríteniük, mi állhatott a megbetegedések hátterében. Elsődleges céljuk megállapítani, hogy az ételben volt-e valamilyen baktérium, vagy egy rendkívül ragályos vírussal állnak szemben.

A megbetegedésben érintettek kérdőíveket kaptak a hatóságoktól, akik vizsgálják a vacsora ételmintáit is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik