Nagyvilág

Ötmillió forint gyorssegélyt nyújt a külügyminisztérium a Tamási Áron Gimnáziumnak

MTI/Veres Nándor
MTI/Veres Nándor

Ötmillió forint gyorssegélyt juttat a külügyminisztérium a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnáziumnak – olvasható Szijjártó Péter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A Hungary Helps Program keretében most a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével ötmillió forint gyorssegélyt juttattunk a Tamási Áron Gimnáziumnak. Az összeget az érintett diákok és családjaik támogatására fordítja majd az intézmény

– fogalmazott a bejegyzésben a külgazdasági és külügyminiszter.

Közlése szerint minden lehetséges segítséget megadnak a székelyudvarhelyi diákotthonban történt tragédia érintettjeinek, illetve a legmélyebb részvétüket fejezik ki az elhunyt diák hozzátartozóinak és imádkoznak a sérültek mielőbbi felépüléséért – tartalmazza a bejegyzés.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának mintegy egyharmada összedőlt, amikor december 18-án az épület külső fala leomlott. A törmelék négy diákot temetett maga alá: egy 17 éves fiú életét vesztette, az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik