Tech

Új atomreaktort épített Észak-Korea

Monty Rakusen / Getty Images
Monty Rakusen / Getty Images

Észak-Korea minden valószínűség szerint egy új atomreaktort helyezett üzembe a Jongbjonban működő fő nukleáris komplexumában – írja az MTI Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetőjének csütörtöki közleménye alapján. Az illetékes elmondta, forró víz kilépését észlelték, ami arra utal, hogy a reaktor elérte a kritikus állapotát, a nukleáris láncreakció önfenntartóvá vált.

A NAÜ szerint október óta erős vízkifolyást figyeltek meg a könnyűvizes reaktor hűtőrendszeréből, ami arra enged következtetni, hogy folyamatban van a reaktor üzembe helyezése. Grossi rendkívül sajnálatosnak nevezte az észak-koreai atomprogram továbbfejlesztését.

Mióta Phenjan 2009-ben kiutasította a NAÜ ellenőreit, a nemzetközi szervezet főként műholdképek segítségével figyeli meg az országot. Közvetlen hozzáférés nélkül a NAÜ nem tudja pontosan megállapítani a reaktor készültségi fokát.

Kapcsolódó
A világ kirablásával épít fegyverarzenált az észak-koreai diktátor
Talán kevesen gondolnák, de észak-koreai hackerek állnak a világ legnagyobb hackertámadása és a világtörténelem egyik legnagyobb rablása mögött is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik