Szórakozás

Előkerült a magyar álompár – Kamerák elé álltak

Amíg Kucsera Gábor az idei Olimpiára készül, párja Sári Évi musical-énekesnő sem tétlenkedik és gőzerővel edz az I. Balatonman Triatlon Fesztiválra.

“Régóta életem része a sport, hiszen az erőnlét fontos a színpadon is, főleg, hogy a musicalekben, amelyekben szerepelek, ének közben gyakran táncolni is kell. Szóval a mozgást eddig is beiktattam a napirendembe, de egy pár hete sokkal intenzívebben edzem, hiszen beneveztem az I. Balatonman Triatlon Fesztiválra. A versenyen idén egyelőre váltóban indulok, de ki tudja, talán jövőre egyedül is nekivágok” – mesélte mosolyogva Évi.

Az énekesnőnek párja Kucsera Gábor segít a felkészülésben, így gyakran futnak, vagy bicikliznek együtt. “Mivel Gábor sok időt tölt edzőtáborban, én pedig gyakran megyek Szegedre, mivel a Szegedi Nemzeti Színházban játszom a West Side Story című előadásban, ezért kevés időt tudunk együtt tölteni. Az ilyen közös edzések alkalmával összekötjük a kellemest a hasznossal. Gábor tudja, hogy ez a verseny fontos nekem, így teljes mértékben támogat.

A Balatonman Triatlon Fesztivál nevezési díjainak egy része a Suhanj Alapítványhoz kerül, aminek célja a rendszeres sportolási lehetőség biztosítása látás- és mozgássérültnek több sportágban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik