Szórakozás

Öregedés elől menekült a halálba a magyar színésznő?

Gubás Gabiról a napokban kiderült, „ismeri az örök fiatalság” titkát. A szép színésznő szinte semmit nem öregedett az utóbbi időben, azt mondja, nem véletlenül.

Gubás Gabi kétgyermekes édesanya, de valójában úgy néz ki, mint huszonévesen. Az RTL Klub Csak csajok című műsorában elárulta, hogy vitalitását a hidegen sajtolt olajoknak, a helyes táplálkozásnak és a titkos összetételű krémjeinek köszönheti.

Vélhetően Erős Antónia is ismerheti a titkot, ugyanis hiába látjuk 14 éve nap, mint nap az RTL Klub képernyőjén, az idő múlásának nyoma sincs rajta.

Ha már az örökifjú celebeket emlegetjük, akkor nem hagyhatjuk ki Szekeres Nórát sem. A műsorvezető kétgyermekes anyukaként is úgy néz ki, mint amikor tinédzserként megismertük.

Az örök fiatalság pedig megunhatatlan téma, erre a csodára engetegen vágynak, néhányan például éppen azért dobták el életüket hazai celebjeink közül is, mert nem tudtak beletörődni a változásba. Legalább is a legendák erről szólnak.

Az egyik legtöbbször emlegetett eset Domján Edité, akiről azt pletykálják, azért lett öngyilkos, mert nem akart megöregedni. Többen állítják, hogy a szép színésznő többször is elmondta, 40 éves kora előtt akar távozni az élők sorából.

Mary Zsuzsi tragikus halála kapcsán is arról suttogtak, hogy az énekesnő nem tudta elviselni, hogy már nem úgy néz ki, mint korábban. Ismerősei szerint öngyilkosságát megelőzően is azért mondta le sorra a fellépéseit, hogy ne kelljen az emberek közzé kimennie úgy, hogy felszedett jó néhány kilót, melyek ellen ráadásul állítólag hiába küzdött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik