Élet-Stílus

Több mint 200 hajóút után egy házaspár úgy döntött, hogy eladják az otthonukat, és egy óceánjáróra költöznek nyugdíjas éveikre

Alexander Gutkin / Getty Images (illusztráció)
Alexander Gutkin / Getty Images (illusztráció)
Azóta tervezgetik a dolgot, hogy 20 évvel ezelőtt megismertek egy idős asszonnyal, aki azon a hajón töltötte el az utolsó éveit, amin ők is utaztak.

Egy floridai házaspár, Helen és Norman D’Silva már több mint 200 hajóúton vett részt közösen az együtt töltött 40 évük alatt. A 70 éves asszony és 63 éves férje annyira szeretnek utazni, hogy azt tervezik, hogy eladják a házukat, és a pénzből egy hároméves világkörüli útra induló óceánjáró hajóra költöznek, hogy a nyugdíjas éveikben is a kedvenc időtöltésüknek hódolhassanak.

A Daily Mail által bemutatott házaspár már a hajót is kinézte, a Storylines nevű luxushajóutakat szervező cég egyik MV Narrative névre keresztelt hajóját, ami egyelőre csak a tervezőasztalon létezik, és majd csak 2026-ban fogják vízre helyezni.

Norman szerint semmi nem tarthatja őket vissza attól, hogy egy óceánjáró kényelmét élvezve töltsék el a nyugdíjas éveiket. „Nincsenek állataink, halaink, növényeink vagy gyerekeink” – mondta. Amint felköltöznek a fedélzetre, eladják New Smyrna Beach-i házukat. És nem valószínű, hogy meg fogják bánni a döntést.

„Már több mint 35-40 éve utazgatunk. Ezt élvezzük” – nyilatkozta Helen. A házaspár több mint 180 országban járt már, és a zambiai vadvízi evezéstől kezdve a Bangkok melletti dzsungelben tigrisek simogatásáig mindent megtapasztalt, amit csak el lehet képzelni egy utazás alatt.

Norman azt is elmesélte, hogy már elég régóta tervezgetik a dolgot. Azóta, hogy 20 évvel ezelőtt az egyik hajóút alkalmával megismertek egy idős asszonnyal, aki azon a hajón töltötte el az utolsó éveit, amin ők is utaztak.

Egy 80 éves hölgy volt, és minden részletet megosztott velünk a hajón töltött életéről, arról, hogy mindenki gondoskodik róla, és ő tényleg eladta nekünk az álmot. Azt gondoltuk, hogy ez egy eléggé egyedülálló koncepció, hogy a hét minden napján gyönyörű tájakat láthatunk, és kipróbálhatjuk a fedélzeten lévő összes létesítményt

– fogalmazott a férfi.

Nagyon úgy tűnik, hogy a házaspár álma hamarosan valóra válhat, hiszen eddig 1,7 millió dollárt – azaz több mint 600 millió forintot – költöttek arra, hogy bebiztosítsák a helyüket az MV Narrative fedélzetén. A borsos árban természetesen a mosástól kezdve az orvosi látogatásokon át az étkezésig minden benne van.

Mivel a hajót most is építik, azért Helen és Norman még nem láthatta a leendő otthonukat, de a látványtervek jó képet adtak nekik arról, hogy mire is számíthatnak majd.

„Egy hálószobánk, két fürdőszobánk és egy nagy erkélyünk lesz, amely a nappalin átnyúlik” – mondta Helen, majd azt is hozzátette, hogy szerencsére ez a lakosztály jóval nagyobb lesz, mint amilyen kabinokhoz hozzá vannak szokva.

A házaspár egyébként valószínűleg a 2026-os indulásig sem fog unatkozni, hiszen nemrég tértek vissza egy antarktiszi útról, és azóta már el is indultak egy másik, 9 hónapon át tartó világkörüli hajóútra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik