Élet-Stílus

Egy porzsákból került elő egy ellopottnak hitt, közel 300 milliós gyémántgyűrű a párizsi Hotel Ritzben

Serge ATTAL / ONLY FRANCE / AFP
A Hotel Ritz Paris épülete.
Serge ATTAL / ONLY FRANCE / AFP
A Hotel Ritz Paris épülete.
A szálloda személyzetének azt követően kellett tisztáznia a helyzetet, hogy az értékes gyűrű eltűnése után rögtön lopással kapcsolatos hírek kaptak szárnyra.

Pár nappal ezelőtt arról értesítette a francia rendőröket a Hotel Ritz Paris egyik vendége, hogy eltűnt a 750 ezer eurót – azaz nagyjából 286 millió forintot – érő gyémántgyűrűje.

A Guardian beszámolója szerint rögtön fel is merült a gyanú, hogy a vendég lopás áldozata lett, azonban két nappal a bejelentés után a szálloda tisztázta a helyzetet, amikor azt közölték, hogy egyszerűen csak takarítás közben kelt lába a gyűrűnek. Az ékszer pedig valójában nem valami izgalmas helyről került elő, hanem az egyik porszívójuk porzsákjából.

A Le Parisien szerint a beismerés nem volt elég ahhoz, hogy eloszlasson minden kétséget a történtek pontos körülményeivel kapcsolatban, de a szálloda azt közölte, hogy a vendégük örömmel fogadta a hírt.

„Szeretnénk köszönetet mondani a Ritz Paris személyzetének, akik mozgósítottak a keresés érdekében, és akik minden nap tisztességgel és professzionalizmussal dolgoznak” – fogalmaz a nyilatkozat, amit a rejtélyes ügyben kiadott a szálloda.

Az ügyfél, akit csak malajziai üzletasszonyként írtak le, azt mondta a rendőrségnek, hogy amikor pénteken vásárolni ment, akkor véletlenül az asztalon hagyta a gyűrűjét, de a visszatérésekor sajnos már nem volt ott a szobában.

A Guardian szerint nem ez lett volna az első eset, hogy a Place Vendôme téren álló híres szállodában ilyen komoly ékszerrablás történik. A szaúdi királyi család egy meg nem nevezett tagja például még 2018-ban jelentette, hogy a lakosztályából eltűnt mintegy 800 ezer eurónyi – azaz 305 millió forintot érő – ékszer, hónapokkal korábban pedig öt fegyveres férfi több mint 4 millió euró értékű – azaz 1,5 milliárd forintot érő – ékszert vitt el a szálloda kirakataiból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik