Szórakozás

„Hajótörést” szenvedett a TV2 híradósa

Dudás Ádám, a Tények reggel műsorvezetője idén nyáron az Adrián pihent, ám nem telt teljesen felhőtlenül a kikapcsolódás.

A nyílt vízen ment tönkre ugyanis az a kis motorcsónak, amely Ádámot és barátait vitte egy szigettúrára Horvátországban.

“Alig húsz perccel az indulás után egy nagy kattanást lehetett hallani! A motor leállt, és el sem indult: kiderült, hogy elromlott. A motorcsónak vezetője próbálta megjavítani, de nem sikerült” – kezdett bele a kalandos sztoriba Dudás Ádám.

“Negyven fok volt, tűzött a nap, és a háromórás szigettúra helyett a mentőhajót vártuk. Közösen kilapátoltunk egy lakatlan sziget közelébe, hogy legalább ne a hajózási útvonalon legyünk, majd másfél órát vártunk arra a hajóra, amely nagy nehezen végül kivontatott minket. Így tulajdonképpen
mentőakció lett a kirándulásból. Viszont, hogy kellemesen töltsük el a “hajótörés” időszakát, fürödtünk egyet a sziget mellett, ahol nagyon tiszta volt a víz! Persze jó lett volna azért, ha sikerül elérni az úti célunkat és nem egy mentőhajóra várakozunk” – számolt be a kalandos csónakázásról a műsorvezető, aki utólag már mosolyog a történteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik