Szórakozás

Gelencsér Tímea a Miss Worldre való felkészüléséről: Volt, hogy elaludtam a mélygarázsban

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Azt mondja, rengeteg dolga volt versenyzőként, ideje viszont annál kevesebb.

A MAKEUP/DOWN legutóbbi adásában Gelencsér Tímea volt Lilu vendége: a beszélgetésben szó esett a influenszer-műsorvezető szépségversenyes  időszakáról is, 2016-ban ugyan ő lett Magyarország Szépe, így ő képviselhette hazánkat a Miss World Világversenyén. Mint mondta, úgy érezte, a hazai forduló megnyerése után elengedték a kezét, így mindent magának kellett elintéznie a finálé előtt.

Amint megnyered a versenyt, a fejedre kerül a korona, és akkor körülbelül ez a »hajrá!«. Tehát mi adtunk neked egy titulust, és te ezzel kezdjél valamit. (…) Mindent magamnak intéztem. Az estélyimet, a koktélruhámat, a nemzeti ruhámat, a nemzeti ajándékomat, a csajoknak az ajándékot, a cipőket és a hajcuccokat is. Ez brutális, nem is gondolnák az emberek

– magyarázta Gelencsér, aki mindezek mellett edzésekre járt, külön produkcióval készült a Miss Talentre, fotózásokon, interjúkon vett részt és reggeli műsorokban is feltűnt.

Nagyon sok minden, és nagyon kevés rá az idő. Nekem volt, hogy elmentem edzeni, lementem a mélygarázsba, hogy akkor megyek tovább, és elaludtam a mélygarázsban. Elaludtam, két órát késtem onnan, ahova mennem kellett volna. Egyszerűen olyan fáradt voltam.

Az influenszer hozzátette, akkoriban nagyon sokat sírt, mert bárkitől is próbált segítséget kérni, gyakran nem érte el a megfelelő embert, és ha sikerrel is járt, akkor sem volt biztos, hogy tudnak megoldással szolgálni a problémájára.

A maximalizmusomból kiindulva viszont úgy akartam kimenni, hogy mindenem a lehető legtökéletesebb. Tényleg iszonyatos meló volt, viszont azért nem bánom, mert abban a három-négy hónapban én olyan szinten megtanultam magamat menedzselni, meg elintézni, amit szeretnék, hogy az nekem egy nagyon jó alap volt a későbbiekhez.

Ami a világversenyen viselt ruháit illeti, Gelencsér saját bevallása szerint több magyar tervezőt is felkeresett, hogy kölcsönkérjen egy-egy estélyit, amiben képviselheti az országot, de mindenki visszautasította. Végül egy libanoni tervezővel vette fel a kapcsolatot az Instagramon, aki örömmel együttműködött vele.

Teljes elkeseredésemben úgy voltam vele, hogy varratok magamnak egyet, de az interneten láttam egy ruhát, ami nagyon tetszett. Egy libanoni tervezőé volt. Ráírtam, hogy egyébként mennyibe kerül ez a ruha, mert hátha olyan áron van, amit még ki tudok fizetni, és akkor megvan a ruha. Mert egyébként a Magyarország Szépén kaptam pénznyereményt, amit teljes egészében a felkészülésre költöttem. A tervező visszaírta, hogy nagyon szívesen elmondja a ruha árát, de látja, hogy a Miss Worldre készülök, úgyhogy nagyon szívesen varr nekem egyet.

Mint mondta, kezdetben úgy hitte, átveréssel áll szemben, de végül két ruhát is kapott postán a tervezőtől, amiket viselhetett.

Gelencsér végül a top 20-ba jutott, aminek bár örül, sajnálja, hogy a top 10-es mezőnybe nem került be, ők ugyanis már kapnak kérdéseket, és szerette volna, ha elmondhatja, milyen gondolatok vannak benne. Ami a versenyen való ismeretségeit illeti, úgy fogalmaz, örökre szóló barátságokat nem kötött, de több országból is lettek így barátnői, akikkel alkalmanként beszélgetnek és kölcsönösen segítik is egymást, ha tudják.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik