Nagyvilág

Törökország és Görögország áttörést jelentő megegyezésre jutott

Murat Kula / ANADOLU / AFP
Murat Kula / ANADOLU / AFP

Recep Tayyip Erdogan török elnök athéni látogatásán megállapodtak a felek közti kereskedelem fellendítéséről, illetve hogy létrehoznak kommunikációs csatornákat a parti őrségeik között a migráció kezelése érdekében, írja a Euronews.

A hagyományosan fagyos viszonyban lévő szomszédos Törökország és Görögország diplomáciai kapcsolatában mindez nagy változást jelent. „A migráció kapcsán megállapítottuk, hogy

az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a menekültek áramlása.

Ez a tengeri és a szárazföldi határok szisztematikus őrzésének, és a két ország rendőrségei és parti őrségei közötti sokkal jobb együttműködés eredménye. És az együttműködést még tovább lehet és kell javítani” – mondta Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök.

Erdogan, egyetértve kollégájával, azt mondta a találkozó után, hogy

„nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani” közöttük.

„Az Égei-tengert a béke és az együttműködés tengerévé akarjuk tenni. Törökország és Görögország példát akar mutatni az egész világnak” – fogalmazott a török elnök.

A megbeszélések eredménye, hogy a két NATO ország vezetője aláírt egy közös nyilatkozatot a baráti kapcsolatra és a jószomszédi viszonyra törekvésről, amit mindenek előtt a migráció kezelésének kérdése tart össze.

Micotakisz azt mondta, a következő öt évben reális cél, hogy a jelenleg 5 milliárd eurót meghaladó értékű éves áruforgalom 10 milliárd euróra emelkedjen az országok között.

A biztató eredmények mellett ellentétek továbbra is fennállnak a felek között, különösen a Törökország által részben megszállt Ciprus ügyében. Ankara a „sziget realitásain alapuló” méltányos megoldást támogatja, ami a külön Észak-ciprusi Török Köztársaság létrejöttét jelenti. Athén szerint viszont az egyetlen megoldás az etnikailag görög többségű sziget újraegyesítése, az erről szóló ENSZ-határozatok alapján.

Pár éve még téma volt, hogy akár háború is kitörhet a két ország között, a kérdést hosszú cikkben jártuk körbe a 24.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik