Tech

Furcsa, sokszögletű struktúrákat észleltek a Mars mélyén

Artur Debat / Getty Images
Artur Debat / Getty Images

Egy új tanulmány alapján furcsa mintázatot észlelt a Mars Utopia Planitia nevű régiójában küldetést teljesítő kínai marsjáró, a Csurong – írja az IFLScience. Az űreszköz 16 sokszögletű struktúrát mutatott ki a felszín alatt.

A kutatók úgy vélik, hogy a formációk a fagyási-olvadási ciklusok során alakultak ki, amelyek repedéseket hoztak létre az eredetileg a felszínen lévő terepben. A szakértők régóta tudják, hogy a szublimáció és a fagyás különös módon alakítja a vörös bolygó képét, úgy tűnik, most a jelenség újabb példájára bukkantak.

A Csurong radaradatai alapján a repedezett, sokszögletű mintát mutató terep egy része betemetődött. A képződmény 35 méteres mélységben fekszik.

A korábbi vizsgálatok a régió függőleges rétegeire összpontosítottak, az információk azt sugallták, hogy nagyjából 3 milliárd évvel ezelőtt a térségre epizodikus áradások voltak jellemzőek. A mostani megfigyelés azonban vízszintes dimenziójú volt, és egy 1,9 kilométer hosszú területet fedett le.

A Mars egykor igen vulkanikus volt, a geológiai aktivitás pedig részben ma is zajlik. Lei Csang, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái ezért megvizsgálták annak lehetőségét, hogy a most felfedezet formáció lávából jöhetett-e létre. A csapat bazaltot nem észlelt a környéken, és arra jutott, hogy a hogy a struktúrák üledékesek, amelyek különböző éghajlatú termikus folyamatok során alakultak ki.

Amennyiben a sokszögletű mintázat valóban fagyási-olvadási eseményekkel született meg, akkor az ősi Mars éghajlata a vártnál változatosabb volt.

Az Utopia Planitia a marsi egyenlítőtől 25 fokkal északra fekszik, a bolygónak a múltban azonban nagyobb lehetett a dőlése, így a térséget sokféle évszakok jellemezhették.

A struktúrákat egyébként tőlük eltérő anyagrétegek borították be. Lehet, hogy a nedves környezet, amely kialakította őket, megszűnt létezni, vagy valamilyen más, ismeretlen geológiai esemény történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik