Kultúra

A Médiatanács eljárást indít, mert megalázták Fekete Pákót az RTL műsorában

TV2
TV2
A Sztárboxban is találtak kivetnivalót.

Két RTL-es műsor miatt is eljárás indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – írja a 444 a szervezet közleménye nyomán. Az egyik a csatorna Reggeli című műsorának október 25-i adása miatt, amelyben Fekete Pákóval beszélgettek a műsorvezetők a nemrég megszerzett magyar állampolgárságáról:

Az interjú alanya a gúnyolódó műsorvezetői kérdésekre válaszolva elmondta, hogy azért volt fontos számára az állampolgárság megszerzése, mert régóta él Magyarországon, valamint szereti a magyar kultúrát és szokásokat

– írják a közleményben, amelyben kifejtik a műsorvezetők „megalázó helyzetbe” hozták Fekete Pákót, mivel ekezdték tesztelni tudását, és az Alkotmányos alapismeretek című könyvből tettek fel neki kérdéseket.

Az NMHH szerint „önmagában az a körülmény, hogy valaki önkéntes döntése alapján válik egy műsorszám szereplőjévé, még nem jelenti azt, hogy az emberi méltóság normáit vele szemben nem kellene betartani”. Úgy látják ugyanis, hogy Fekete Pákót „a műsorvezetők olyan helyzetbe hozták, amit láthatóan nem tudott megfelelően kezelni”, így a Médiatanács „az emberi méltóság vélelmezett megsértése miatt eljárást indított” a csatorna szolgáltatója ellen.

A másik eljárás a szintén RTL-es Sztárbox november 5-i adása miatt indult, amelyet az RTL 12-es karikával adott le, ám a Médiatanács szerint helytelenül, ugyanis ez nem minősül sportműsornak. Úgy látják,

megalapozottan feltételezhető, hogy az erőszakos jelenetek bemutatása, valamint a műsorszám időnként obszcén, trágár nyelvezete miatt a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta”.

A most induló eljárásában azt vizsgálják majd, hogy megfelelő volt-e a Sztárbox korhatár-besorolása.

Az esetről itt lehet bővebben olvasni:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik