Szórakozás

Schobert Norbi elmondta, miért futott zátonyra az első házassága

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Akkoriban nem érezte elegendőnek az anyagi hátterét ahhoz, hogy a felesége támasza tudjon lenni.

Schobert Norbi néhány héttel ezelőtt Hajdú Péter műsorában beszélt arról, hogy 24 évesen nősült meg először, a frigy viszont nem tartott sokáig. A fitneszguru a napokban Hevesi Tamás podcastjének vendége volt, ahol az említett házasságról is mesélt. Mint mondta, civil foglalkozású feleségével 1994-ben ismerkedtek meg, Schobert aerobik-óráin. Két évig jártak együtt, ebből három hónapig voltak férj és feleség.

Akkor nem volt meg az anyagi hátterem. Nem tudtam a támasza lenni, és az ő lakásában éltem, mint rendőr és aerobik-edző. Azt mondtam a Hajdú műsorában, hogy úgy éreztem magam otthon, mint egy strici. Hazamész, a nőnek a lakásában vagy, az asztalra hogy csapsz rá? Hogy mondom, drágám? Hát, ott az ajtó, kimehetsz

– magyarázta Schobert, hangsúlyozva: szerinte jó, ha egy nő dolgozik és ki tud teljesedni a munkájában, de úgy véli, elsősorban a férfi feladata az, hogy anyagi biztonságot teremtsen egy kapcsolatban.

Ha nem érzem magam fenntartónak, akkor nekem annyi. Én így vagyok szocializálva, régi vágású ember vagyok

– fogalmazott a fitneszguru, aki a minap Istenes Bence és Rácz Jenő bokszmeccsét illetően is állást foglalt.

Kapcsolódó
Schobert Norbi a Sztárboxról: Jenő barátom, elkented Bence száját, aki nem tud méltón veszíteni 
A fitneszguru úgy érzi, Istenes sportszerűtlen volt a meccs során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik