Belföld

Bajnai érti a katartikus öröm hiányát

A miniszterelnök szerint a válságkezelés sikeres volt, "szerényebben szólva pedig eredményes". Bajnai Gordon csütörtöki, a Parlamentben tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország a válságkezelés legnehezebb szakaszán túljutott, de a válság még nem ért véget.

A kormányfő kabinetjének egyéves munkáját értékelve leszögezte: tavaly áprilisban az azonnali válságkezelés mellett döntöttek, és ma is úgy hiszi, ez volt az egyetlen módja annak, hogy az ország elkerülje a szakadékba zuhanást. Bajnai Gordon kiemelte: kormánya nem politika ambíciók miatt vállalta a munkát. A pártpolitikai érdekek fölé helyezkedés luxusa ritkán adatik meg egy ország vezetésében, de ebben a kivételes helyzetben, illetve a válság fenyegető kényszere, valamint a támogató parlamenti többség bölcs belátása miatt volt lehetőség “nagyobbat lépni” – fejtette ki.

A kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország a válságot megérezte, de az nem terítette le, “megingottunk, de nem buktunk el”, megszűnt számtalan munkahely, de számosat megőriztek; az ország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió mentőövét kérte, de “kiúsztunk a partra a magunk erejéből”. Most pedig az ország felfelé kapaszkodik a “válságból kivezető ösvényen” a tartós gyarapodás felé – fűzte hozzá.

Emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt miniszterelnökként elmondott egyik első beszédben úgy fogalmazott: “fájni fog”, fájdalmas lesz az az út, amelyre Magyarország akkor rálépett, fájdalmas, mert a válság mindenkitől áldozatot követel, mindenkit lemondásra kényszerít. A fájdalmas lépéseket azért kellett elkezdeni, hogy az “elviselhetetlent elkerülhessük” – tette hozzá. Kiemelte: nem arra volt szükség, hogy azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, hanem azt, amiről a szívük mélyén tudták, meg kell tenni, amire az országnak szüksége volt.

Bajnai Gordon kitért arra is, hogy őt és kormánya programját az elmúlt egy évben sokan vádolták szívtelenséggel. Mint mondta: az volt a feladata, hogy a szív és ész egyensúlyát az ész javára billentse. A miniszterelnök szerint nem csoda, ha még sincs “katartikus öröm” a válságkezelés eredményessége miatt, az eredményesen végzett válságkezelés ugyanis olyan, mint egy “elkerült katasztrófa, mint a nagyobb baj, amitől végül mégiscsak megmenekültünk, mint a baleset, amit megúsztunk”.

A kormányfő úgy vélekedett, hogy az okosabb, ezért szerencsésebb nemzetek általában tanulni szoktak a válságokból, a kevésbé okos, és ezért hosszú távon is balszerencsés nemzetek inkább igyekeznek mindig gyorsan elfelejteni, mint egy kellemetlenséget.
Azt mondta még: a válságkezelés a hétköznapokban legközvetlenebbül érezhető eredménye a forint stabilizálódása volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik