Szórakozás

Elárverezhetik Schindler eredeti listáját

A Daily Telegraph című brit lap hétfői tudósítása szerint el lehet adni Oskar Schindler jegyzékének eredeti másolatát.

Erről még karácsony előtt döntött egy manhattani bíró. Egy régiségkereskedő még idén tavasszal szerette volna elárverezni a 13 oldalas dokumentumot. A Schindler család életrajzírója, Marta Rosenberg pert indított, hogy ezt megakadályozza. Szerinte egyébként az is elképzelhető, hogy egy hamis jegyzékről van szó.

A döntéssel az időszakos eladási tilalom megszűnt. A kereskedő, egy névtelenséget kérő ügyfele megbízásából dobja piacra a listát, mintegy 2 millió dollárért (425 millió forint). Gary Zimet a döntést követően azt mondta, hogy örül a “teljes győzelemnek.”

A 13 oldalas lista 801 nevet tartalmaz. 1945. április 18-i dátum szerepel rajta. A jegyzéket Oskar Schindler, és könyvelője, Itzak Stern állította össze.

Oskar Schindler német gyáros a II. világháborúban több mint 1000 zsidó életét mentette meg. Listájának köszönhetően a gyárában dolgozókat nem vitték el a haláltáborokba. Az üzem területén élelemmel, gyógyszerrel látta el a zsidó munkásokat. Amikor lengyelországi gyárát a háborúban el kellett költöztetni, több mint ezer zsidót vitt magával – így mentve meg őket a biztos pusztulástól. Schindler listájától mindössze néhány másolat készült. Az eredetiből négy példány maradt fenn. Ezeket a washingtoni holocaust múzeumban, a német állami levéltárban, Koblenzben, két listát pedig a jeruzsálemi Jad Vasem intézetben őriznek.

1993-ban Steven Spielberg amerikai rendező dolgozta fel a zsidómentő német gyáros történetét a Schindler listája című filmben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik