Szórakozás

Fegyverszünet karácsonyra – Mel és Oksana megegyezett az ünnepi menetrendről

A novemberi majdnem-rendőrthívós incidens után Mel Gibson és exneje kettéosztják az ünnepeket – és a kis Lucia láthatását is.

A csendben tető alá hozott megállapodás szerint a kislány a Szentestét édesanyjával, míg a Karácsonyt édesapjával tölti majd.

A balhés pár nem éppen nyugodt és felnőtt módon elővezetett konfliktuskezelési adottságairól volt híres, így a viszonylag civilizált megoldás talán reménykedésre is okot adhat.

Novemberben azonban még egészen máshogy festett az ügy. A bírósági végzés értelmében a szülők közösen kapták meg Lucia felügyeleti jogát, amit a gyakorlatban már nem tudtak olyan könnyen kivitelezni. Az ominózus incidens reggelén – a tervezett menetrend szerint – Gibson egyik alkalmazottja ment a kislányért, hogy az apjához vigye. Grigorieva viszont egy órán keresztül nem volt hajlandó ajtót nyitni a tehetetlenül ácsorgó hölgynek – és csak azután engedte be a házba, hogy Gibson ügyvédei megfenyegették, ha így folytatja, ráhívják a rendőrséget és megtorpedózzák láthatási jogát.

Grigorieva később azzal védekezett, hogy a színész korábban többször is késve hozta haza a kislányát, így meglátása szerint jogosan váratta az ajtó előtt dadát.

AJÁNLOTT LINKEK:

Mel Gibson majdnem ráhívta a rendőröket Oksanára – angolul (TMZ)
Mel és Oksana félbevágáják a karácsonyt – angolul (TMZ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik