A jegybank elnöke elmondta: amennyiben ismét szóba kerül az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonása, amiről a múlt évben már volt konzultáció a jelenlegi kormánnyal, akkor ezt a konzultációt ismét le kell folytatni.
Az MNB a hétfői kamatdöntéssel reagált a parlamenti választások eredményeire – jelentette ki Simor András. Emlékeztetett arra, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás, másodsorban, ennek veszélyeztetése nélkül, a mindenkori kormány gazdaságpolitikájának támogatása.
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: kétséges, hogy az MNB és a PSZÁF ellátják azokat a feladatokat, amire létrehozták őket. A két szervezet megújítására, összevonására, az esetleges személyi változásokra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: majd a frakciókkal megvitatják, megváltoztatják-e a két szervezetről szóló törvényeket. Úgy fogalmazott: az MNB-re büszkék szeretnénk lenni, „beleértve a vezetőit is, az nem offshore-lovagok szálláshelye”.
