Kultúra

A nagy érdeklődés miatt már hétfőnként is látogatható a Renoir-kiállítás a Szépművészetiben

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI

Két hónap alatt több mint százhúszezren látták a Szépművészeti Múzeumban szeptember végén nyílt Renoir: A festő és modelljei című kiállítást. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat hétfőnként is látogatható, hétvégenként pedig 10 óra helyett 9 órakor nyitja meg kapuit a múzeum a látogatók előtt – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

A január elejéig látható nagyszabású tárlaton a francia mester mintegy hetven alkotásával találkozhat a közönség. A Renoir emberábrázolásait középpontba állító tárlat a párizsi Musée d’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben valósult meg; a kiállításra több mint húsz külföldi közgyűjteményből kölcsönzött műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum. A tárlaton olyan főműveket láthat a közönség, mint például A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások. A festőnek szentelt első magyarországi kiállítás – amelyen a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kap – kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését. A tárlaton első alkalommal állították ki együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változatát. Közülük az elsőként megfestett remekmű 2019-ben, egy gyűjteménytörténeti jelentőségű vásárlás révén került a Szépművészeti Múzeum tulajdonába – áll a közleményben.

A kiállítás biztosítási összértéke mintegy 400 milliárd forint, a legértékesebb darab – A hinta –  titkos útvonalon érkezett a múzeumba:

Kapcsolódó
Titkos úton érkezett Budapestre Renoir világhírű festménye
Első alkalommal nyílik Magyarországon Pierre-Auguste Renoir életművét bemutató, átfogó kiállítás,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik