Szórakozás

Németh Kristófék kiteregették a szennyest

Először és egyben utoljára szólaltak meg együtt a nyilvánosság előtt: a színész és felesége csak a Fókuszban beszélt válságba jutott házasságáról.

Mint arról korábban beszámoltunk, négy és félévnyi együttlét után, tönkrement Németh Kristóf és felesége, Nikolett kapcsolata. Nincs két hete, hogy egy hetilap nyilvánosságra hozta a házaspár magánéletének eddig nem ismert problémáit.

Rengeteg pletyka kapott ekkor szárnyra: „Kristófot elhagyta a felesége egy másik férfiért, magára hagyva az apukát a kisfiúkkal.” „A színész összeomlott és visszavárja feleségét.” „Kristóf nem engedte, hogy az édesanyja magával vigye Lóci fiúkat és félelemben tartja őket”. A házaspár ezért úgy döntött, együtt ülnek le a Fókusz kamerája elé, és tisztázzák a megválaszolatlan kérdéseket most először és utoljára.

Nikolettet az bántja a legjobban, hogy úgy érzi, rossz anyaként állították be őt a lapok, aki elhagyta a családját egy másik férfiéért. A lány cáfolta, hogy így történt volna, szerinte azért romlott meg a házasságuk, mert nem fordítottak elég időt és figyelmet egymásra. A problémák már hónapokkal ezelőtt jelentkeztek, és hiába próbálták megoldani őket, nem sikerült. Augusztus végén döntöttek úgy, hogy különköltöznek.

Ma még nem tudják, hogy megmenthető-e a házasságuk, abban viszont mindketten egyetértenek, hogy szeretnék, ha kisfiúk, Lóci a lehetőségekhez képest a legkevesebbet sérülne.

AJÁNLOTT LINKEK:

Elválik, mi lesz Németh Kristófékkal (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik