Gigaberuházás jön Szegedre, mint mi is hírt adtunk róla – részben az Mforra hivatkozva –, a kínai BYD építene olyan gyárat, amelyben elektromos autóbuszokat fognak gyártani. A helyszín a várostól északra, a Béketelep nevű rész közelében, közvetlenül az M43-as autópálya mellett lesz – írta a G7. Ez alapvetően mezőgazdasági terület, jó minőségű földekkel, sok kistulajdonossal és egy 130 hektárnyi egybefüggő területet bérlő nagyobb mezőgazdasági vállalkozással. Az itt található szántók jellemzően 30–40, a szőlők, gyümölcsösök 60–70 aranykorona értékűek. A G7 több érintett földtulajdonostól és földhasználótól megtudta: a kisajátítási eljárás már meg is indult.
Mint megtudtuk, a szegedi gazdák, akiknek a termőföldjén az önkormányzat bővítené az ipari parkot, hogy elektromos buszgyártásba fogjon egy kínai befektető, keveslik a felajánlott vételárat az elsőrangú mezőgazdasági termőföldekért. Az érintettek levélben kaptak tájékoztatást a kisajátítás jogalapjáról, illetve arról, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy az ipari terület bővítése és a Szeged külterületén tervezett beruházás. És mivel a beruházás megvalósításához a teljes területre szükség van, ezért az adott földdarabot a tulajdonos
A lapunk által megkérdezett gazdálkodók
attól függően, milyen minőségű a földjük, és van-e rajta termény. Ezt arcátlanul alacsony összegnek tartják.Most az Átlátszó arról számolt be, hogy közérdekű adatigényléssel kiderítették, 22,8 millió eurót, mintegy 8,6 milliárd forintot fizetett Szeged önkormányzata több olyan ingatlanért, ami a Csányi Sándorhoz tartozó Pick Szeged Szalámigyár Zrt.-é.
A birtokukba került tulajdoni lapok szerint Szeged városa idén ősszel összesen 97 hektár beruházási területet vásárolt saját használatú utakkal a Pick Szeged Zrt.-től. A vételárként megadott 22 830 352 euró mintegy 8,6 milliárd forintnak felel meg.
Hogy a többiek földjéért mennyit adott az önkormányzat, nem tudni, mert az Átlátszó adatigénylésére erre nem válaszoltak, csak a Pick Szeged Zrt. számait tudták meg. Emiatt az adatvédelmi hatósághoz fordultak panasszal.A Bonafarm Csoport megkeresésükre megerősítette a vételárat és egyúttal jelezték, hogy részben közművesített ipari telekről van szó. Az önkormányzat pedig azt írta nekik, hogy
az iparterület ára nem összehasonlítható a mezőgazdasági területtel.
Hozzátették azt is, hogy a Pick-terület értékét az egyik legnagyobb, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező magyarországi ingatlanos cég állapította meg. Kitértek rá, hogy a terület értékét növeli az elhelyezkedése (közvetlenül az autópálya-csomópont mellett terül el), valamint az, hogy megtörtént a művelésből való kivonása, a terület jelentős részén pedig már a lőszermentesítési és régészeti munkálatokat is elvégezték, így az azonnal hasznosítható iparterületként.
Azt is írták, hogy a gazdákhoz tartozó mezőgazdasági területek értékét a vonatkozó törvény alapján a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal által kirendelt értékbecslő határozza meg, és az önkormányzatnak nincs semmiféle mérlegelési jogköre, ráhatása erre. Az önkormányzat azt is írta a portálnak, attól, hogy Szeged tulajdonába kerülnek a területek, még nem válnak ipari beruházásra alkalmassá. Ehhez még több milliárd forintot kell rájuk költeni. A művelésből való kivonás, illetve a terület ipari célú hasznosításához szükséges, több milliárd forintba kerülő munkáinak (lőszermentesítés, régészeti feltárások több körben, elektromos távvezetékek kiváltása stb.) költségeit említették, mondván, ezek nélkül nem hasznosítható ipari parkként a terület.
A portál kiderítette még, hogy a Csányi Sándor cégcsoportja által most a szegedi önkormányzatnak értékesített földeket 2018-ban vette meg a nagyvállalkozó egyszemélyes tulajdonában álló Infelo Logisztikai és Ingatlanfejlesztő Kft., majd adta tovább az Immopick Kft.-nek, ami beolvadt a Pick Szeged Zrt.-be. Forrásuk arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament.hu-n ma is elérhető Magyar Nemzeti Vagyonkezelő beszámolója szerint a 100 hektárt 32 millió forint/hektáros áron, összesen 3,2 milliárd forintért vehette meg az Infelo Logisztikai és Ingatlanfejlesztő Kft.. Kérdés szerintük, hogy