V. (Utószülött) László magyar király rövid élete 1457. november 23-án, Prágában ért véget. Lászlót, aki Magyarország mellett Csehország trónját és az osztrák hercegi címet is birtokolta, már csecsemőként megkoronázták – írja a Rubicon.
Fogvatartott gyermek volt a magyar király
Magyarország történetének második Habsburg uralkodója négy hónappal édesapja halála után, 1440 februárjában látta meg a napvilágot, egyetlen utódként a korona pedig csak rá várt. A rendek egy része ugyanakkor László helyett a fiatal III. Ulászló lengyel királyt – magyar uralkodóként I. Ulászlót – akarta a trónra ültetni.
A hatalmi harc győztese ennek ellenlére Ulászló lett, így 1440-től ő volt az ország királya. László csak azután válhatott Magyarország uralkodójává, hogy az 1444-es várnai ütközetben I. Ulászló életét vesztette.A gyermekkirályt anyja halála után távoli rokona, III. Frigyes német-római császár vette magához, aki befolyása alatt tartotta őt, és nem engedte elmenni Bécsből. 1453-ban aztán a magyar, cseh és osztrák rendek összefogtak Frigyes ellen és rákényszerítették, hogy engedje szabadon a szinte fogolyként kezelt fiatal királyt. Ettől kezdve viszont élete végéig Podjebrád György cseh báró, majd később Cillei Ulrik gróf felügyelete és befolyása alá került.
Lefejezteti Hunyadi Lászlót
Cillei Ulrik pártja megpróbált felülkerekedni a riválisnak tekintett Hunyadiakon, ezért 1456-ban az uralkodó kíséretében Nándorfehérvárra vonult, hogy Hunyadi Lászlótól a nyár során hősiesen megtartott vár átadását követelje. Hunyadi Lászlót 1457-ben lefejezték, a kisebbik fiú, Mátyás pedig fogolyként Bécsbe, majd Prágába került.
László király előbb Nándorfehérváron, majd Szilágyi Erzsébet előtt is esküvel fogadta meg, hogy a Hunyadi-fiaknak a gyilkosság miatt nem esik majd bántódása, miután azonban visszatért Budára, a két fiatalembert és a család legtekintélyesebb híveit is bíróság elé idézte.A fiatal uralkodó 1457. november 23-án, pontosan megszegett esküjének első évfordulóján váratlanul elhunyt. Későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a király fehérvérűségben, azaz leukémiában szenvedett. V. László halálával kihalt a Habsburg-dinasztia alberti ága, így Magyarországon Hunyadi Mátyás került trónra.