Kultúra

Új főszerkesztőt kap az ATV Start

ATV
ATV

Mától Vogyerák Anikó az ATV Start című műsorának új főszerkesztője, adta hírül az ATV Csoport.

A műsorvezetői- és szerkesztői csapat élére érkező szakember már most is a cégcsoport tagja, ő a Spirit FM belpolitikai vezetője, összességében pedig több mint húsz éves televíziós és rádiós tapasztalattal rendelkezik a hír- és magazinműsorok szerkesztésében.

A választási év előtt szeretnénk új lendületet adni reggeli műsorunknak, szélesebb tematikát feldolgozva. Vogyerák Anikó bizonyította a Spirit FM-en, hogy maximálisan alkalmas erre a feladatra. Természetesen az új pozíciója mellett is láthatják majd a nézők az Ostrom és az Europeo című műsorokban, mint műsorvezető. Csek Péter nyolcéves Start-főszerkesztői munkáját köszönjük, a továbbiakban az esti műsorainkban számítunk szakmai tudására

– mondta Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

Novemberben más személyi változások is történtek az ATV Csoportnál. A médiavállalat az elmúlt években megerősítette a lineáris csatornák mellett a digitális jelenlétét is, hogy ez a fejlődés még dinamikusabb legyen, két hírszerkesztésben tapasztalt vezetőt neveztek ki: Szlazsánszky Ferenc lett az atv.hu főszerkesztője, aki korábban már ellátta ezt a feladatot, majd  sok évig volt a Híradó főszerkesztője. Az ATV Csoport social média platformjainak szerkesztését pedig Gavra Gábor vezeti, illetve továbbra is marad a naphíre.hu bulvároldal főszerkesztője is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik