Sport

„A Montenegró ellen megkezdett szép magyar sporthagyományt kellene folytatni”

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Az első nyolc közé kerülés a magyar válogatott célja a jövő szerdán rajtoló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon Ilyés Ferenc, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke szerint.

„A Montenegró ellen megkezdett szép magyar sporthagyományt kellene folytatniuk a lányoknak, majd a januári Európa-bajnokságon a fiúknak is” – utalt a férfi labdarúgó-válogatott vasárnapi, hazai Eb-selejtezős sikerére az MKSZ első embere. A sajtótájékoztatón azt is kijelentette Ilyés, hogy

az elnökség döntése alapján a célkitűzés az olimpiai kvalifikációs helyek valamelyikének megszerzése, azaz az első nyolc közé kerülés.

„A feltételek adottak voltak a jó felkészüléshez, bízom benne, hogy eredményesek leszünk, és úgy tudunk nekivágni a világbajnokságnak, hogy nem lesznek további sérültek, betegek, és a lányok teljes erőbedobással esnek neki az ellenfeleknek.”

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány kiemelte: már régóta készülnek a vb-re, a sorsolás után megvizsgálták az ellenfeleket és olyan ágra kerültek, hogy reális az elnökség által kitűzött célok elérése. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ellenfelek ugyanígy gondolják. Részt vett az eseményen Vámos Petra is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a világbajnokság előtti mérkőzésekkel fontos felpörögni a tornára.

Az elmúlt világversenyek előtt kellett két-három mérkőzés a tempó felvételéhez és a válogatotthoz szükséges teljesítmény eléréséhez. Rendszeresen a világ legjobbjaival mérkőzünk meg mi is, bízom benne, hogy a formát át tudjuk menteni ide is.

Böde-Bíró Blanka a védekezés fontosságára hívta föl a figyelmet, míg Klujber Katrin azt hangsúlyozta, hogy a Fradi játékosai felfelé ívelő szezont futnak, ami lendületet adhat a vébén.

A vb-n Helsingborgban Paraguayjal, Kamerunnal és Montenegróval találkozik a magyar együttes a csoportkörben. Az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál kvartett három továbbjutójával játszhatnak a magyarok Göteborgban. Onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe. A középdöntőben következik a másik fontos összecsapás, a montenegróiakhoz hasonlóak kemény védelemmel rendelkező horvátok ellen, ezt a mérkőzést is hozni kell a biztos nyolcba kerüléshez.

A magyar női válogatott vb-kerete

kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Bukovszky Anna (Vác), Szemerey Zsófia (Mosonmagyaróvár)
jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győr), Töpfner Alexandra (Debrecen)
jobbátlövők: Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (Ferencváros), Papp Nikoletta (Gloria Buzau, román)
irányítók: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Budaörs), Simon Petra (Ferencváros), Vámos Petra (Debrecen)
beállók: Bordás Réka (Ferencváros/Vác), Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda), Kuczora Csenge (Vác)
balszélsők: Márton Gréta (Ferencváros), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győr)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik