Belföld

A Bódva lassan, a Sajó ütemesen apad

Stagnál a Bódva vízállása a Borsod megyei Szendrőben, ahol jelenleg is 251-252 centimétert mérnek már több mint 20 órája. A Sajó ütemesen apad.

Szendrőben homokzsákokkal védik azokat az ingatlanokat, amelyek a folyó közelében helyezkednek el, a vízállás még nem csökkent, a helyiek várják az apadást.

Szalonnán néhány centiméternyi apadást lehet felfedezni azon házak falán, amelyek egyébként még mindig vízben állnak a folyó árhulláma miatt. A településen négy családot kellett kiköltöztetni otthonából, volt, akiket rokonok fogadtak be, illetve az önkormányzat a helyi tornateremben is biztosította az elszállásoláshoz szükséges feltételeket.

Rétközi Ferenc, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője elmondta: eddig összesen 53 embernek kellett elhagynia otthonát Borsodban a Sajó, illetve a Bódva áradása miatt, közülük jelenleg 30 embert szállásoltak el, a többiek visszamentek otthonukba. Edelénynél átázott a töltés a tartósan magas vízállás miatt, a lejjebb fekvő Sajóvámosnál is felkészültek a Bódva tetőzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik