Szórakozás

Széphalmi Juliskának térdműtétje volt: Lehet, át kell majd értékelnem az életemet

rtl
rtl
Volt férje is besegít neki, például közös gyerekük mindennapjait tekintve.

Nemrég komoly műtéten esett át Széphalmi Juliska. A táncosra több hónap rehabilitáció vár most. Műtötték már korábban is, de a jelenlegi időszakot minden eddiginél nehezebben viseli, árulta el a Blikknek.

Nem vagyok teljesen magatehetetlen, de most két hétig biztosan merevítőt kell hordanom, nem hajlíthatom be a térdemet, továbbá a mankó is marad egy ideig. A teljes rehabilitáció körülbelül négy hónap lesz. Elég nagy a kontraszt ahhoz képest, hogy nemrég még maratont futottam. Azt mondják, ki kell használni ezt az időt kikapcsolódásra, de a rengeteg fájdalomcsillapítótól szédülök, így sem olvasni, sem tévézni nem tudok, a fájdalomtól pedig az alvás sem megy.

Azt mondja, egy kávét is kihívás elkészítenie jelenleg.

Meg kell oldanom a dolgokat, mert nem fogja senki idehozni a vizet. Szerencsére a volt párom, Laci be tud segíteni a kisfiunknál, Lacikánál, hiszen jelenleg az ő ellátását sem tudom megoldani. (…) Az nem kérdés, tudok-e majd mozogni, inkább az a kérdés, milyen minőségben. Kitartó nő vagyok, keményen végig fogom csinálni a rehabilitációt, bármilyen fájdalmat is kell ehhez elviselnem, de egyelőre nem látom magam előtt a végét, azt, hogy hogyan tovább. Próbálok úgy hozzáállni, hogy legutóbb egy évet hagytam ki, aztán két évre rá már maratont futottam. Nyilván amíg alapvető dolgok nehézséget okoznak, nem könnyű célokat megfogalmazni. Lehet, át kell majd értékelnem az életemet, és mást kell majd csinálnom. Egyetemre járok, nem áll meg az élet

– fogalmazott a táncművész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik