Mesterséges intelligencián alapuló, az Alzheimer-kór korai felismerését lehetővé tevő szűrési platformot fejlesztenek 15 ország tudományos, üzleti és klinikai szervezeteinek részvételével az Európai Unió Horizon Europe programjának támogatásával — írja az MTI az együttműködés magyar tagjának, a szegedi Pharmacoidea Kft.-nek a közleménye alapján.
Az Európai Unióban jelenleg több mint 7 millió ember szenved demenciában, ez a szám pedig a negatív forgatókönyvek szerint 2050-re megduplázódhat. Ez mind az emberi, mind a pénzügyi erőforrások tekintetében hatalmas terhet ró majd az egészségügyi rendszerekre világszerte.
A Predictom projekt ezért egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló szűrési platformot fejleszt, amely még a tünetek megjelenése előtt képes azonosítani azokat a pácienseket, akiknél fennáll a demencia kialakulásának kockázata. A felület a betegség korai felismerésében és a kezelés hatékonyabbá tételében segíthet. A projekt célja, hogy csökkentse az egészségügyi rendszerek terhelését azáltal, hogy lehetővé teszi a diagnosztika otthoni elindítását.
A vizsgálathoz szükséges nyál, széklet, vér és digitális mintákat otthon vagy háziorvosi rendelőkben gyűjtik össze és a Predictom projektnek továbbítják. A szakemberek vizsgálják a betegségek kockázatának azonosítására szolgáló innovatív eljárásokat, beleértve a digitális technológiákat és az új MRI-, EEG-, szemkövetési vizsgálatokat is. A projektben több mint 4 ezer vizsgálati alany vesz részt, akiknek mintáit mesterséges intelligencia algoritmusok dolgozzák fel, kockázatértékelésekkel, korai diagnózisokkal és prognózisokkal.