Belföld

Megnézhetjük a 4-es metrót

Nyílt napot tart vasárnap a DBR Metró Projekt Igazgatóság, amelynek során a 4-es metró két épülő állomását is megtekinthetik az érdeklődők.

A közlemény szerint az egész napos rendezvény szakmai kiállítással veszi kezdetét, előadásokkal folytatódik, majd az idén is kinyílnak a kapuk a fővárosiak előtt két épülő metróállomáson. Az érdeklődők a Móricz Zsigmond körtéri és a Keleti pályaudvari megállókat kereshetik fel vasárnap. A programra a www.metro4.hu oldalon lehet regisztrálni.

A DBR közlése szerint a rendezvények legfontosabb célja, hogy „testközelből mutassák meg a budapestieknek, hol tart valójában a metróépítés. A Móricz Zsigmond körtéri megálló ideális terepet kínál ehhez, hiszen az állomás szerkezete elkészült”.

A másik helyszín, a Keleti pályaudvari megálló lesz a 4-es metró első szakaszának ideiglenes végállomása, ide érkeznek meg néhány hónap múlva az alagútépítő pajzsok. Már ez a megálló is csaknem szerkezetkész állapotban van – olvasható a közleményben.

A programok zárásaként a látogatók egy jótékonysági színházi előadáson, illetve koncerten is részt vehetnek, több mint húsz méter mélyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik