Nagyvilág

„Székelyföld nem létezik, Románia oszthatatlan” – hangzott el a román parlament felsőházában

A bukaresti felsőház hétfői ülésén Diana Șosoaca felszólalásában agresszív hangnemben ellenezte a székely zászló kitűzését, megkérdőjelezte a Székelyföld létezését, majd kiabálva támadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióját – írja a Magyar Nemzet.

A lap tudósítása szerint a politikus – akinek pártja, a SOS a közelmúltban szolidaritást hirdetett a „provokációk ellen” – kijelentette:

Székelyföld nem létezik, Románia oszthatatlan!

A román politikus kirohanása miatt megszakították a szenátus ülését.

Az RMDSZ soraiból Tánczos Barna szenátor reagált az elhangzottakra, ő hasngsúlyozta, a magyarok, székelyek nemzeti, közösségi szimbólumai nem képezik vita tárgyát, közösségüknek alkotmányos joga identitásának kifejezése és annak megélése. Biztosított mindenkit, hogy Székelyföld zászlaját továbbra is használni fogják, a parlamentben és minden fórumon megvédik a magyar emberek érdekeit és szimbólumainkat.

Valahányszor nemzeti, közösségi szimbólumainkat támadják vagy Székelyföld létét kérdőjelezik meg, a magyar közösség egy részét támadják. Amikor ezt a parlamentben teszik a szélsőséges szervezetek, akkor az etnikai konfliktuskeltés a cél, a magyar közösség lejáratása a szándék

– tette hozzá Tánczos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik