Kultúra

Nem fogadta el a miniszter Vidnyánszky azonnali felmondását, a vizsgálat végéig a Nemzeti élén marad

MTI / Hegedüs Róbert
MTI / Hegedüs Róbert
A Kulturális és Innovációs Minisztérium rövid közleményben tette közzé az álláspontját.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a mai napon benyújtotta lemondását Csák János kulturális és innovációs miniszternek – írtuk meg korábban, hiszen a szakember úgy érezte, vezetőként ő is felelős a pénteki balesetért.

Az MTI-ben röviddel fél tizenkettő után a Kulturális és Innovációs Minisztérium is megjelentetett egy közleményt, amiben arról írtak, hogy

Vidnyánszky a vizsgálat végéig biztosan a teátrum élén marad.

A reakció teljes hosszában itt olvasható:

A miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel. Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait. A Minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik