Szórakozás

Rendőrt hívtak a sztriptíz-rekorderekre

Pirner Alma nyolc órán keresztül volt a rúdon, míg tanítványai egymást óránként váltva egy teljes napig pörögtek. A rekord sikerült, ám a kísérlet mégsem csak emiatt volt emlékezetes.

A szomszédoknak gyanús lett a házban megforduló sok lány, ezért tárcsázták a rendőrséget.

„Persze szinte azonnal tisztáztuk a helyzetet, úgyhogy jót nevettünk mi is és a szomszédok is” – mesélte a rúdtáncos.

Alma és a civil lányok kedd délután két órakor fejezték be az őrületes, 24 órás rekordkísérletet.

„Este tíztől hajnali hatig táncoltam megállás nélkül. Azt gondoltam, meg se fog kottyanni, hiszen rengeteget sportolok és táncolok, de a vége felé azért már számoltam vissza a perceket. A férjem, Ákos végig mellettem volt, és lelkesített – árulta el a sztriptíztáncos.

A mutatvánnyal az volt a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar nők is képesek komoly fizikai és szellemi teljesítményre, ennek ellenére kevesebb fizetést kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik