A főváros Fidesz által támogatott főpolgármester-jelöltje szerint most csak a kampány hosszabbodna meg, ha elhalasztanák az önkormányzati választást. Úgy véli, hogy ez a szocialisták érdeke lenne.
Jelezte: Kósa Lajossal összeszedték a jelenleg elérhető közigazgatási struktúrákat, ám nem javasoltak ezek közül egyet sem a megvalósításra. Tehát cáfolta azt a korábbi hírt, miszerint megszüntetnének, összevonnának budapesti kerületeket. “Erről majd a parlament dönt” – mondta Tarlós a műsorban. A kerületek harmonizálása azonban fontos feladat – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy miért nem lép be a Fideszbe, azt válaszolta: nem szeretne semmilyen párt tagja lenni. 2006-tól él egy megállapodása a Fidesszel, a párt minden választáson támogatta.