Tudomány

Minden jelölés egy emberi sors – Amit a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjról tudni érdmes

24.hu
24.hu
A legkisebb falu háziorvosától kezdve az országos intézetben dolgozó egészségügyi szakemberekig bárki jelölhető a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosok kapnak, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

Eszembe sem jutott, hogy a 103. helyről előrébb kerülhetek

„Az én kapcsolatom a betegekkel nagyon rövid, bár elég intenzív. Sokszor, akiket én gyógyítok, nem is tudják, hogy én az vagyok, aki, hiszen általában eszméletlen állapotban vannak. Ők nem rakják össze, ki volt az, aki segített nekik, ezért is volt megdöbbentő, hogy díjat kaptam” – meséli Dr. Czakler Éva mentőorvos, a 2023-as év közönségdíjasa.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon:

Olvasói sztorik