Kultúra

Meghalt Frank Borman, aki társaival együtt elsőként kerülte meg a Holdat

ALEX WONG / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
ALEX WONG / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Kilencvenöt éves korában, kedden, a montanai Billingsben elhunyt Frank Borman amerikai űrhajós, a Holdat elsőként legénységgel megkerülő Apollo-8 űrmisszió parancsnoka – jelentette be csütörtökön a NASA.

A halálhír kapcsán az amerikai űrügynökség igazgatója, Bill Nelson által a legjobbak egyikének, sőt, amerikai hősnek nevezte Bormant, aki két társával, James Lovellel és William Andersszel alig nyolc hónappal a Holdraszállás előtt, 1968 decemberében elsőként kerülték meg a Holdat, fontos tapasztalatokat szerezve ahhoz, hogy nem sokkal később elsőként állhasson ember egy másik égitesten.

Bill Anders 1968 szentestéjén, az Apollo 8 fedélzetén készült fotója.

Az Indianában született Bormant a repülés iránti szenvedélyes rajongása már fiatalon az amerikai légierőhöz, majd a NASA-hoz vezette: huszonkét évesen, 1950-ben már vadászpilótaként repült, majd a West Point Katonai Akadémián a termodinamika professzora lett.

1966-ban a Gemini-7 parancsnokaként tizennégy napot töltött az űrben, majd 1967-ben tagja volt a vizsgálóbizottságnak, amely az Apollo 1-en keletkezett, három űrhajós halálával járó tűz okait vizsgálta. Rövidesen a teljes program irányítójává nevezték ki, sőt, azt a csapatot is ő vezette, ami újratervezte az Apollo-űrhajót. Ennek eredményeként született meg az Apollo-8 járműve, aminek szintén a parancsnoka lett.

Miután 1970-ben nyugdíjba vonult, előbb az Eastern Airlines nevű légitársaság tanácsadója lett, majd különböző vezető pozíciókat töltött be, illetve az amerikai elnök távol-keleti és európai útjain feltűnő állandó kísérőjévé vált.

A pályája során számos kitüntetéssel elismert Borman nős volt, két fia és négy unokája született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik