Sport

Elagyabugyálta a szlovéneket a női kosárválogatott

Tóth Zsombor / MTI
Tóth Zsombor / MTI
A magyar női kosárlabda-válogatott végig vezetve, 19 ponttal legyőzte Szlovéniát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában.

A júniusban, Ljubljanában Európa-bajnoki negyedik magyarok a szlovénok ellen kezdték meg a hatmeccses selejtezőt, akik házigazdaként egyetlen mérkőzést sem nyertek az Eb-n. Az adriai gárda 2017-ben szerepelt először kontinenstornán, azóta egyszer a 14., kétszer a 10., idén pedig a 15. helyen végzett.

A magyar és a szlovén válogatott az Eb-felkészülés során kétszer találkozott májusban, és Celjében, valamint Slovenske Konjicében is Székely Norbert együttese nyert 87-64-re, illetve 94-62-re.

A Novomatic Arénába érkezett vendégeknél több ismerős is akadt, mivel korábban Eva Lisec és Zala Friskovec is játszott Szekszárdon. A szlovénok görög kapitánya, Georgiosz Dikajulakosz pedig Juhász Dorka klubedzője az olasz Schiónál.

A soproni meccs 6-0-val indult és 20-11-gyel folytatódott, a hazaiaknál főként a török Mersinben légióskodó Kiss Virág és Studer Ágnes remekelt. Nemsokára a WNBA újonccsapatába beválasztott Juhász is megszerezte első kosarát a válogatottban, a 13. percben pedig 11 pontra nőtt a különbség. A magyar magassági fölényt az ellenfél távoli dobásokkal próbálta ellensúlyozni, majd Lelik Réka triplájával 38-24-re elhúzott a Székely-csapat. A nagyszünetben 40-28 volt az állás úgy, hogy a szlovénok mindössze kilenc pontot hoztak össze a második játékrészben, írta tudósításában az MTI.

Térfélcsere után, 50-30-nál eldőlni látszott a meccs, a túloldalon csak Lisec és Liskovec jelentett veszélyt, miközben a magyaroknál öten is elérték már a hét pontot. Az 58-37-ről induló zárószakaszban már csak a hazai diadal mértéke volt kérdéses, a válogatott legjobbja Kiss lett 16 ponttal.

A magyarok vasárnap Helsinkiben lépnek pályára, majd egyéves szünet következik a selejtezősorozatban.

Kosárlabda, női Eb-selejtező, B csoport, 1. forduló

Magyarország – Szlovénia 70-51 (25-19, 15-9, 18-9, 12-14)
A magyar pontszerzők: Kiss 16, Dubei 13, Studer 13, Lelik 10, Juhász 7, Varga 3, Aho 2, Goree 2, Határ 2, Horváth 2

 

Bulgária – Finnország 65-75 (24-23, 11-10, 8-17, 22-25)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik