Tech

3D-s digitális másolat készült az ókori Rómáról

Julian Elliott Photography / Getty Images
Julian Elliott Photography / Getty Images

Dr. Bernard Frischer régész közzétette a Rome Reporn 4.0 nevű digitális modellt – írja a Heritage Daily. A felületen az ókori Róma 3D-s mása érhető el.

A rekonstrukció az ókori Róma teljes városát tartalmazza, és vizsgálatok, illetve virtuális turizmus céljával készült. A Rome Reborn madártávlatból mutatja be a teljes digitális modellt, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy a történelmi nevezetességek fölött repüljenek el, miközben szakértői narrációkat hallgatnak 43 műemlékről, templomról, építményről és helyszínről.

„A Rome Reborn 4.0 több mint 27 éves nemzetközi együttműködés csúcspontja, amely a digitális eszközök felhasználásával a kultúrtörténet kutatására és életre keltésére irányul” – mondta Frischer.

A projekt vezetői szerint a Yorescape nevű app segítségével a tanárok akár virtuális túrára is elvihetik diákjaikat.

A Rome Reborn 4.0 annak a városmodellnek a legújabb verziója, amelynek létrehozását Frischer 1996 óta vezeti. A Rome Reborn a kezdetektől fogva globális együttműködésen alapuló projekt volt, amely a római régészet, a számítógépes grafika és a virtuális valóság szakembereinek munkáját egyesíti. A projekt korábbi változatai közé tartozik az 1.0 (2007), a 2.0 (2008) és a 3.0 (2018), ezen korábbi változatokat milliók tekintették már meg.

Az verziókhoz hasonlóan a Rome Reborn 4.0 is úgy ábrázolja a várost, ahogy az időszámítás szerint 320-ban, közvetlenül a főváros Konstantinápolyba való áthelyezése előtt, a fénykorában megjelenhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik