Belföld

Orbánék pótolhatják a Zrínyi rektorát

Elnapolta a rektorválasztást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) szenátusa pénteki ülésén, mondván, "majd az új kormány". Az előző rektor még előzetesben van.

Érdemi nyomozati cselekmény nincs, így egyelőre előzetes letartóztatásban van Szabó János, a ZMNE előző rektora – mondta el az fn.hu-nak Zamecsnik Péter ügyvéd.

Szabót még februárban helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság, miután befolyással üzérkedés gyanúja miatt tartott házkutatást több helyen – köztük a ZMNE rektori helyiségeiben – a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya. Értesülések szerint Szabó János rektor egy kitalált történettel próbált meg rávenni egy nemzetközi csomagküldő céget, hogy az általa javasolt biztonsági szolgálattal kössön szerződést.

Az elfogás során Szabó megpróbált ellenállni, így könnyebben megsérült. Ennek kapcsán a rektor ügyvédje kérte, hogy vizsgálják ki az akciót, ám – Zamecsnik szerint – érdemi vizsgálat nem történt, így nem is állapítottak meg semmilyen szabálytalanságot.

Nem döntöttek

Közben a ZMNE szenátusa úgy döntött, hogy nem dönt a beérkezett érvényes rektori pályázatról, egy tartózkodás mellett levette annak tárgyalását az ülés napirendjéről. A napirend módosítását kérő szenátor azzal indokolta javaslatát, hogy az új honvédelmi vezetés mozgásterét ne korlátozzák, várják meg, hogy az hivatalba lépjen – írták közleményben.

A rektor megbízására, illetve felmentésére a honvédelmi miniszter a szenátus felterjesztésére, az oktatásért felelős miniszter útján és egyetértésével tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Kiválasztása a teljes munkaidőben foglalkoztatott hivatásos állományú vagy közalkalmazott, magyar állampolgárságú egyetemi tanárok közül történik.

Tudomásul veszik

„A Honvédelmi Minisztérium mindig is autonóm intézményként kezelte a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet és ennek megfelelően tudomásul veszi a Szenátus döntését” – írta a minisztérium közleményében.

A ZMNE jelenlegi rektorának 3 évre szóló megbízatása július 1-jével jár le, ezért az egyetem február 11-én nyilvános pályázatot írt ki a rektori tisztség betöltésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik