Kultúra

Csák János elbocsátotta L. Simon Lászlót

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Csák János kulturális és innovációs miniszter elbocsájtotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. A Magyar Nemzet által ismertetett indoklásában a miniszter kifejtette, hogy „a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.

Mint ismeretes, az utóbbi napokban a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás (Word Press Photo) miatt került szembe egymással a két fideszes kultúrpolitikus. Csák János a Mi Hazánk kezdeményezése nyomán úgy döntött, tizennyolc év alattiak a továbbiakban nem látogathatják a Nemzeti Múzeum kiállítását, „mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt”. A párt azt kifogásolta, hogy a kiállításon „a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve a meleg idősotthont ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat”.

A Magyar Nemzeti Múzeum viszont azt írta: nem tudja jogszerűen végrehajtani a kulturális és innovációs miniszter felszólítását, miszerint 18 évesnél fiatalabbak ne látogathassák a 2023-as World Press Photo kiállítást. Sőt, L. Simon ironikusan meg is köszönte Dúró Dórának, hogy felkeltette a közönség érdeklődését a kiállítás iránt.

Kapcsolódó
L. Simon László köszönetet mondott Dúró Dórának
Rengeteg érdeklődőt vonz a sajtófotó-kiállítás, hiába szerette volna a Mi Hazánk képviselője, hogy csak 18 éven felüliek nézhessék meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik