Forma-1

Egy darabig meg sem szólalt, majd szakadatlanul káromkodott Ricciardo

Gerardo Vieyra / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Gerardo Vieyra / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Daniel Ricciardo végig csatában volt a Forma-1 brazíliai sprintfutamán az utolsó pontot érő nyolcadik helyért, de aztán nem tudta megelőzni a hajrában Carlos Sainzot. Az ausztrál versenyző a levezető körének első felében síri csendben volt, majd sűrű káromkodások mellett (legalább hétszer mondta el, hogy fuck) kiszakadt belőle a bosszúság.

Ricciardót az dühítette fel ennyire, hogy a második DRS-zónát úgy jelölték ki Sao Paulóban, hogy bár kétszer is Sainz elé tudott férkőzni a verseny során, a Ferrari spanyolja mindkétszer rögtön vissza tudott előzni.

Daniel Ricciardo a szezon első felét még a Red Bull harmadik pilótájaként kezdte, de miután Nyck De Vries várakozáson alul teljesített, az AlphaTauri lecserélte a hollandot és a tapasztalt ausztrált ültette a helyére. Magyarországon tért vissza, ám két futammal később balesetet szenvedett, eltört a keze, így összesen öt versenyhétvégét hagyott ki. Az Egyesült Államok Nagydíján állt ismét rajthoz, legutóbb, Mexikóban pedig bravúros hetedik helyet szerzett.

Kapcsolódó
Az első kanyarig volt izgalmas a Brazil Nagydíj sprintfutama
Max Verstappen gyorsan előzött és nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik