Élet-Stílus

A Nagy Ő: Nati bemutatta, hogy teltek a napok a kastélyban

TV2
TV2
Körbevezette nézőit a szobában, ahol a forgatás idején lakott.

Ma este lesz A Nagy Ő fináléja, ami miatt a TV2 rendkívüli műsorváltoztatást is eszközölt. Jelenleg már csak Nati és Betti vannak versenyben, előbbi a TikTok-oldalán mutatta meg a szobát, amin több lánnyal is osztoztak a műsor alatt, illetve elárulta, hogyan zajlanak a jelöltek napjai a villában.

Mint mondta, reggelente rendszeresen keltették őket, ami után a szobájukban lévő kávéfőzővel kávét készítettek maguknak, majd a fürdőben készülődtek, mielőtt elindultak volna reggelizni a kastély étkezőjébe. Ezt követően érkezett meg a sminkért és a frizurákért felelős csapat, akik előkészítették Jákob Zoltán jelöltjeit a forgatásokra.

Nekem nagyon fontos, hogy a ruháim legyenek szépek, legyenek szépen kivasalva. Én a lányoknak is szoktam vasalni, meg magamnak is. Szerintem ez fontos, hogy egy lány erre odafigyeljen, már aki odafigyel

– mondta a vasalódeszka mellett állva Nati, aki azt is elárulta, hogy mivel az ő szobájuk volt a legnagyobb, a jelöltek általában náluk gyűltek össze esténként némi iszogatásra, ha nem éppen a kastély konditermének hangfalait szerették volna kihasználni a bulizáshoz.

Ott néha eldurvulnak az esték, de ez egy titok

– tette hozzá.

@k.natkoo Lessetek be kicsit a kulisszák mögé🤭 😋 #anagyo #tv2 #bachelor #backstage ♬ original sound - Natko®👸🏼

Kapcsolódó
A Nagy Ő fináléja miatt változtat a műsorán a TV2
Vasárnap derül ki, Jákob Zoltán megtalálja-e a szerelmet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik