„Az országos választmány dönt az országos gyűlés napirendjéről is, amelyen új elnök és a hiányzó elnökségi tagok választása, vagy pedig a teljes tisztújítás szerepel. E kettő közül kell választani a párt országos választmányának ülésen” – mondta Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke
Herényi Károly, az MDF ideiglenes ennek kapcsán korábban kifejtette, hogy szerinte a Magyar Demokrata Fórumon belül teljes tisztújításra van szükség. Arról is beszélt, hogy bár sosem voltak pártelnöki ambíciói, de meghatározott feltételek mentén elgondolkodna arról, hogy elvállalja a párt vezetését.
Herényi Károlyon kívül Bokros Lajos volt miniszterelnök-jelölt, Hock Zoltán, a pártból kizárt volt országgyűlési képviselő, Gémesi György, az MDF-ből kilépett volt képviselő és Makay Zsolt neve vetődött fel lehetséges új pártelnökként.
Az újításra azért van szükség, mert Dávid Ibolya lemondott a 2010-es országgyűlési választások első fordulója után, majd Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője másnap jelentette be, hogy lemond elnökségi tagságáról, kiállva Dávid Ibolya mellett.
